Volvex Tennis

Nyári táborok

A tábor leírása

  • 4-18 éves korig várjuk szeretettel a kezdő, középhaladó és haladó/ amatőr és Play&Stay korú, junior korú versenyzők/ jelentkezését.
  • A gyerekek fedett, klimatizált pályáinkon és kávézóval, öltözővel ellátott klubhelyiségeinkben minden körülmények között jól érezhetik magukat akár kánikula akár eső esetén is.
  • Minden típusú foglalkozás a Volvex tennis területén zajlik.
  • Minden típusú edzést szakképzett edzőink tartanak.
  • A foglalkozásokhoz szükséges felszereléseket a Volvex tennis biztosítja.
  • A résztvevők napi háromszori étkezést kapnak (reggeli/tízórai, meleg ebéd, uzsonna). 
  • A jelentkezés során kérjük, jelölje meg az esetleges ételallergiát és az egyéb fontos tudnivalókat gyermekével kapcsolatban.
  • A táborba a gyerekek minden esetben hozzanak váltóruhát (akár többet is), törölközőt, kulacsot és tiszta talpú sportcipőt.
  • A táborra való jelentkezés a teljes hétre vonatkozik. A tábor megkezdése után a programtól való elállásra nincsen lehetőség.
  • A helyszín megtekintésére a klub nyitvatartási idején belül van lehetőség.
  • Minden nap 7:30-tól az edzések kezdetéig, majd a foglalkozások után 17:00 óráig biztosítunk felügyeletet. 

    Táboraink célja, hogy a gyerekek felszabadultan érezzék magukat, miközben elsajátítják a tenisz alapjait. Az edzések változatosak, előtérbe kerülnek a játékos, élménydús feladatok, amelyek megfelelően fejlesztik a gyermekek kognitív, koordinációs és kondicionális képességeit.

Kids tábor (Hobbi teniszező gyerekeknek)

4-14 éves korig

Teens tábor (Hobbi teniszező gyerekeknek)

14-18 éves korig

Play&Stay tábor (Versenyző gyerekeknek)

4-11 éves korig

Junior versenyzői tábor

10-18 éves korig

Napi program

7.30-9.00
érkezés, felügyelet, reggeli, hangolódás

hétfőn megtörténik a gyerekek csoportokba való bontása

9.00-11.00
tenisz edzések

max. 6 fős csoportok, életkor és tudásszint szerinti specifikus foglalkozások

11.00-12.00
szabad játék felügyelet mellett

pl. pingpong, pickle ball, társasjátékok, foci

12.00-13.00
2 fogásos meleg EBÉD

helyszín: a klub kávézója

13.00-13.45
pihenés relaxálás klimatizált helyen
13.45-15.45
mozgásfejlesztés

max. 6 fős csoportok, életkor és tudásszint szerinti specifikus foglalkozások

16.00-16.15
uzsonna
16.15-től
hazamenetel, felügyelet 17.00-ig

Korosztály

4-16 éves korig

maximális létszám

20 fő/hét

kiscsoportok

A gyerekek maximum 6 fős csoportokban vesznek részt a foglalkozásokon.

sportszerek

A sporteszközöket a volvex tennis biztosítja.

Étkezés

Az ár 3-szori étkezést tartalmaz.

jelentkezés

Versenyzői és Play&Stay tábor

Versenyzői tábor időpontok

  • július 7.
  • július 14.
  • július 28.

Play&Stay időpontok

  • június 30.
  • július 7.
  • július 21.
  • július 28.
  • augusztus 25.

Versenyzői és Play&Stay tábor

Versenyzői tábor időpontok

  • július 7.
  • július 14.
  • július 28.

Fontos infók

Jelentkezés módja

Táborainkra kizárólag online felületünkön van lehetőség jelentkezni. A telefonos, szóban történő jelentkezéseket nem áll módunkban fogadni.

Jelentkezés érvényessége

A jelentkezést követően a teljes részvételi díj 25%-a foglalóként fizetendő, melyről átutalásos számlát állítunk ki. A fennmaradó díjról a tábor első napjának esedékessége előtt 8 nappal átutalásos számlát küldünk. A táborban való részvétel feltétele a teljes díj megfizetése.

Jelentkezési határidő

a tábor kezdete előtti péntek 12.00 óra.

Lemondás

Kizárólag orvosi igazolással igazolt hiányzás esetén tudunk más turnusban pótlási lehetőséget biztosítani. Pénz visszafizetésére nincsen lehetőség. Az esetleges hiányzást adott napon 7.30-ig kérjük jelezni emailben vagy telefonon. A be nem jelentett hiányzások pótlására nem tudunk lehetőséget biztosítani és díjat visszatéríteni.

Kedvezmények

Klubtagjaink kedvezményesen vehetnek részt táborainkban. Klubtag: Volvex tennis évközi tanfolyamaira beiratkozott, rendszeresen havi díjat fizető gyermek.

jelentkezés

Kids és Teens tábor

Play&Stay tábor és Junior versenyzői tábor Jelentkezés

Play&Stay időpontok

június 30.
július 7.
július 21.
július 28.
augusztus 25.

Junior versenyzői tábor időpontok

július 7.
július 14.
július 28.

Fontos infók

Jelentkezés módja

Táborainkra az alábbi módon lehet jelentkezni: KIDS Tábor: online, TEENS tábor: online, P&S tábor: e-mailben, Junior versenyzői tábor: e-mailben.

Jelentkezés érvényessége

A jelentkezést követően a teljes részvételi díj 25%-a foglalóként fizetendő, melyről átutalásos számlát állítunk ki. A fennmaradó díjról a tábor első napjának esedékessége előtt 8 nappal átutalásos számlát küldünk. A táborban való részvétel feltétele a teljes díj megfizetése.

Jelentkezési határidő

a tábor kezdete előtti péntek 12.00 óra.

Lemondás

Kizárólag orvosi igazolással igazolt hiányzás esetén tudunk más turnusban pótlási lehetőséget biztosítani. Pénz visszafizetésére nincsen lehetőség. Az esetleges hiányzást adott napon 7.30-ig kérjük jelezni emailben vagy telefonon. A be nem jelentett hiányzások pótlására nem tudunk lehetőséget biztosítani és díjat visszatéríteni.

Kedvezmények

Klubtagjaink kedvezményesen vehetnek részt táborainkban. Klubtag: Volvex tennis évközi tanfolyamaira beiratkozott, rendszeresen havi díjat fizető gyermek.

Volvex oktatóink

Kiváló szakemberek segítik a fejlődést

Borvendégh
Áhim

Madarász
Péter

Hornung
Gábor

Galanics
Veronika

Barta Boglárka

Így tudsz regisztrálni a nyári táborra

Segítség a jelentkezéshez

Időpont kiválasztása

Válaszd ki a dátumot, majd klikkelj a megfelelő időpontot mutató sorra.

Jelentkezési űrlap kitöltése

A résztvevők megadása után klikkelj a "Folytatás" és töltsd ki a jelentkezési űrlapot.

Fontos Információk E-mailben

Visszaigazoló e-mailt küldünk, amiben minden további információt megtalálsz.

25% Előleg befizetése

A jelentkezést követően a megadott e-mail címre előleg számlát küldünk, mely a végösszeg 25 %-a.

Kérdésed van?

Hívj Közvetlenül!

Klubtagsági kedvezmény

a VOLVEX TENNIS SE. tagjainak
0 %

Kérdésed van?

Hívj Közvetlenül!

Borvendégh Áhim

Középiskolai testnevelő tanár.

Teniszedzőként különböző korú gyerekeket és felnőtteket vezet be a tenisz világába. Egyetemi tanulmányai mellett tenisz szakedzői képesítést is szerzett.

Az elmúlt évek során kiemelkedő tapasztalatokra tett szert: a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve vizsgáztatói feladatokat látott el a teniszedzői képzésben.

Madarász Péter

Öt éves korában kezdett el úszni és a sport azóta is meghatározó szerepet tölt
be életében.
17 éven át versenyszerűen úszott. Eleinte a Váci Vízmű SE tagjaként, majd
később a BVSC versenyzőjeként. A versenysport megtanította nyerni, veszíteni.
A sportnak köszönheti kitartását és pozitív életszemléletét.
Még aktív sportolóként elvégezte az úszóedzői képzést. Fő célja, hogy a
tanítványait ne csak az úszásra tanítsa, hanem a sport által segítse őket abban,
hogy teljesebb életet élhessenek és olyan értékekkel gazdagodjanak, amelyek
segítik őket az élet minden területén.

Hornung Gábor

3 gyermekes édesapa. Mindhárom gyermeke aktív teniszező. Családjában rendkívül fontos szerepet tölt be a sport.

A Testnevelési Főiskolán végzett tenisz sportedző szakon. A Magyar Tenisz Szövetség „C” licenc-es minősítését 2012-ben szerezte meg. Ugyancsak ebben az évben szerzett „Play & Stay és 10 év alatti teniszt oktató” végzettséget.

Mottója: Szabad lélekből és fejből tud csak szabadon szaladni a kéz és a láb.

Galanics Veronika

3 gyermekes édesanya. Családja életének is szerves része a sport.

Testnevelő tanári diplomáját 2010-ben a Testnevelési Főiskolán szerezte. Ezzel egyidőben, ugyanott tenisz edzői képesítést szerzett.

Minden korosztállyal szívesen edz. Azonban a legközelebb a legfiatalabbakkal, a Play&Stay korosztállyal való foglalkozás áll hozzá.

Fő motivációja, hogy az első pályán töltött pillanatoktól kezdve nem csupán technikailag, hanem pedagógialag is felkészítse a gyermekeket az előttük álló sportpályafutásra. Legyen szó hobbi teniszről vagy akár verseny teniszről.

Beszél angolul és alapfokon koreaiul.

Barta Boglárka

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen BA edző (tenisz) diplomát szerzett. A FEŐVENYESSY MEDICAL FITNESS Akadémián sportrehabilitációs tréner és SZTM KIDS tréner végzettséget szerzett. MTSZ D licenszes Play & Stay minősített edző.

2018 óta teniszmérkőzések játékvezetőjeként tevékenykedik. Gyermekeknél a teniszspecifikus mozgáselemek elsajátítása mellett elengedhetetlennek tartja a természetes mozgásminták fejlesztését, a sportszerűségre és kitartásra való nevelést. 

Célja a mozgás és a sportág megszerettetése.

Impresszum

Cégadatok:

Volvex Kereskedelmi Kft.
1139 Budapest, Rozsnyay utca 31.
+36 30 628 2897
info@volvextennisteszt.megfizethetoweboldal.hu; nfo@volvex.hu

Internet: volvextennis.hu

A céget bejegyző hatóság: Fővárosi Törvényszék
Cégjegyzékszám: 01-09-736271

Adószám: 12536366-2-41

Tárhelyszolgáltató:

Domain Tank Informatikai Kft.
2151 Fót, Alagi utca 12/B.
ugyfelszolgalat@domaintank.hu

Oláh Attila

Kiskora óta élete szerves része a sport. 2 gyermek édesapja.

Teniszedzőként fő profilja elsősorban az utánpótlás-nevelés.

Vallja, hogy a tenisz világa az életre is nevel, ezért kiemelkedő hangsúlyt fektet munkája során a gyermekek edukációjára is.

Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen tenisz szakedzői szakot végzett.  A Magyar Tenisz Szövetség Play&Stay edzője.

Marosi Katalin

Egykori profi teniszezőnő, teniszedző, sportpszichológus, két gyermek édesanyja. Teniszedzőként és szülőként egyaránt azt vallja, hogy a támogató, felemelő és játékos légkör segíti leginkább a gyermekek fejlődését. Korábbi profi sportolóként és szakemberként mind fizikai, mind mentális szempontok alapján is tudja segíteni a gyerekeket a tenisz világában való munka során.

Legjobb eredményei profiként:

Legjobb egyéni Grand Slam-eredményét 2000-ben Wimbledonban érte el, ahol a második körig, párosban ugyanebben az évben az Australian Openen a harmadik kört is játszhatta.

2000-es olimpián párosban negyeddöntőbe jutott Mandula Petra oldalán, ahol a fehérorosz Volha BarabanscsikavaNatallja Zverava-párostól kaptak ki 6–3, 7–5 arányban.

2017 márciusában esett ki a WTA páros világranglistájáról, ahol legjobb helyezése a 33. pozíció volt.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.